A hullám

Kivitelezhető még ma is autokrácia? Ennyi történelmi ismeret és tapasztalat mellett is? Hogy lehetünk képesek arra, hogy felépítsünk egy olyan rendszert, amiről tudjuk, hogy a történelemben mekkora károkat okozott?

A válasz véleményem szerint az emberi természetben keresendő. A filmben látható, hogy a (német) diákságot már-már untatja az, hogy folyton az orruk alá dörgölik a pár évtizeddel korábban történteket. Untatja őket, mégis egyik napról a másikra, szinte észrevétlenül belekerülnek pont ebbe az áramlatba, ami majd magával ragadja őket. A film taglalja, hogyan is alakulhat ki a diktatúra, mint kormányzási forma egy kisebb közösségben, vagy akár egy egész országban. Az egésznek az alapja az elégedetlenség. És ki más lehetne elégedetlen, mint egy fiatal? Ez az elégedetlenség vezet majd egy szervezet megalakulásához. S egy szervezetben kell egy vezető is. Persze pusztán vezetőből, egy elképzelésből és egypár követőből még nem lesz országos szervezet. Ezért a vezető (esetünkben a tanár) karizmatikus képességeit használva kedvelteti meg egyre inkább a közösséggel az új szabályokat és életformát, olyannyira, hogy látva ezt, mások is csatlakozni akarnak.

A filmben tovább haladva, felmerül a kérdés: Mi is az, ami egy embert arra késztet, hogy szinte bármit megtegyen egy közösségért, szervezetért? A közösség ereje: az összetartozás, az egyenlőség, hogy együtt erősebbek vagyunk, egymás támogatása. Itt tér vissza az az állításom, miszerint a válasz az emberi természetben keresendő. Lehet az akár a múlt, a jelen vagy a jövő, lehet bármekkora tudásunk, az alapvető emberi jellemek megmaradnak. Márpedig az ember szeret közösségbe tartozni, szereti megosztani a terhet, megérteni a másikat. Így aztán az egyén nem tud független maradni ebben az elnyomó tömegben. Mert elnyomó, hiszen mindenki, aki nem olyan ruhát visel, mint mi, nem ugyanazt az elvet vallja, mint mi, az ellenségünk az. Így aztán választhatunk: alárendeljük magunkat a szervezetnek, vagy kívül maradunk. Ez az alapja a diktatúrának, hogy eltűnjön az „Én” az egyenletből, és maradjon a „Mi”. S onnantól kezdve minden, amit a „Hullámért” teszünk az szabad. Kirekeszthetünk és bánthatunk másokat… Ezt egy „jó” vezető ki is használja. Ahogy Hitler mondja: „A tömeg tudatlan, teszi, amit mondunk”. Bár a filmbéli tanárnak nem volt célja mindez, mégis az egész, ami csak egy kísérletnek indul, elszabadult, s már nem tudta megállítani. Ennek az egésznek a vége pedig tragédiába torkollott, mert volt olyan, akinek a Hullám lett az élete, s inkább végzett magával, mint hogy visszakerüljön abba a világba, amiből ez az elnyomó, mégis testvéri közösség nyújtotta a menekvést.

Ennek ellenére egy közösség hasznos, sőt véleményem szerint fontos is. Viszont csak egy bizonyos kereten belül, mert ott van a másik véglet, miszerint: aki nem hozzánk tartozik az ellenségünk, ezért aztán bánthatjuk szóval és tettel is. És itt válik a Hullám olyan káros szervezetté, ami majd ellentmond minden emberségnek és „másságnak”, ami majd mindent magával ragad és elborít…